És én mikor láthatlak téged?

Beszámoló Schwechtje Mihály, a Remélem, legközelebb sikerül meghalnod című film rendezőjének helsinki közönségtalálkozójáról

Szűk, de igazán barátságos hangulatú közönség előtt került bemutatásra 2019. március 9-én a helsinki Balassi Intézetben (Magyar Kulturális és Tudományos Központ) Schwechtje Mihály Remélem, legközelebb sikerül meghalnod  (továbbiakban: RLSM) című filmdrámája. A filmet 2018 szeptembere óta játsszák Magyarország szerte művészmozik, rendszeresen telt-házzal. Március 7-8. között megrendezett tamperei rövidfilm fesztiválon, a nemzetközi versenyfilm szekcióban szerepelt a rendező Aki bújt, aki nem című alkotása, mely indokul szolgált a finnországi látogatásának. A fővárosban megtartott est elsődleges nyelve a magyar volt, de a beszélgetés egésze alatt tolmács fordított a kíváncsi finn fülek számára is, a filmet pedig angol felirattal tekinthettük meg.  A vetítést követően a közönség lehetőséget kapott, hogy kérdéseket intézzen a rendezőhöz, amikből aztán gondolatébresztő beszélgetés kerekedett ki.

A Terápia című sorozat által illetve korábbi kisfilmjeiről már ismert Schwechtje első nagyjátékfilmje az RLSM, besorolása szerint thriller-dráma. A középpontban a 16 éves Eszter áll, akinek a történetén keresztül betekintést nyerhetünk a modern technológiák és a szociális média széles körű elterjedésének a mai kamaszok életére gyakorolt hatásaiba. Anélkül, hogy a történet részleteibe bocsátkoznánk, elmondható, hogy a film érinti a tanár-diák szerelmet, megjelenik a sexting és a webcam-sex témája is, de felmerül a szociális média, mint mások nevetségessé tételére, megalázására is használható felület, szerelem, féltékenység, erőszak, zaklatás, zátonyra futott barátság, bosszú kiközösítés, valamint a teljes peremre sodródás is. Egy fő cselekményszálon keresztül több tragikus sorsot látunk összefonódni a szemeink előtt, amelyben külön-külön az összes szereplőnek szembe kell néznie a saját démonaival, és bizony valamennyien teljesen magukra maradnak ebben a küzdelemben. Kamaszfilm ez a szó szoros értelmében véve, kamaszokról szól, kamaszoknak, de olyan társadalmi érzékenységgel dolgozza fel az online (szexuális) zaklatás témáját, amely kimozdítja az alkotást a kizárólag a fiatalabb generáció általi értelmezhetőség hatálya alól. A helyenként fiatalos, de mégis igényes humorral fűszerezett film bájos kiskutya szemekkel enyhíti a máskor undorig fokozott, kényelmetlenül kínos, zavarba ejtő jeleneteket. Tűpontos társadalomkritikát kapunk, fájóan valóságos karakterekkel.

A vetítést követő kérdezz-felelek nehézkezesen indult csak be, döbbent csend ült a sorok között. Az est házigazda-moderátorának felvezető beszédére reagálva Schwechtje elmondta, hogy kiemelt fontosságúnak tartja, hogy a filmjében közvetíteni kívánt üzenet eljusson a célközönségéhez, azaz épp az internetes zaklatásoknak és visszaéléseknek leginkább kitett korosztályhoz, a (kis)kamaszokhoz, fiatal felnőttekhez, illetve a velük legközelebbi kapcsolatban álló szülőkhöz, nevelőkhöz. Ezért aztán a filmfesztiválokon kívül középiskolákba és gyermekotthonokba is elvitte az alkotást. Tapasztalatai szerint fiatalok a vetítések után meglepő nyitottsággal és közlési hajlandósággal fordultak az alkotó, illetve nevelőik felé. Tapintható, hogy a téma nagyon is élő, és fontossággal bíró az életükben. Egy a Gellért-hegy lábánál fekvő, budai elitgimnáziumban folytatott beszélgetés során például – mesélte Scwechtje – a diákok majd két harmada tette fel a kezét a “küldtél és/vagy kaptál-e valaha meztelen képet?” kérdésre válaszul. Feltételezhető, hogy a kedvezőbb körülmények között élő családokban jobb a generációk közti kommunikáció, jellemzőbb a magasabb iskolázottság és a szélesebb tájékozottság, mint mondjuk a társadalom alsóbb rétegei esetében. Ijesztő belegondolni, hogy ilyen mértékű a naiv, feltétlen jóhiszeműség a tinédzserek körében. Saját bevallásaik szerint egy átlagos chatelés közben fel sem merül a fiatalokban, hogy a képernyő másik oldalán levő személy esetleg nem az, akinek mondja magát, vagy netán visszaélhet az általuk megosztott intim, kompromittáló információkkal, kepékkel, videókkal. 

A nehezebb körülmények között, gyermekotthonokban élő fiatalok elmondásai alapján számukra egy a képei alapján szimpatikusnak vélt, valós életben akár teljesen ismeretlen online barátnak is szívesen küldenek bizalmas jellegű képeket magukról, amennyiben a beszélgetés olyan irányba mozdul. Különösebb válogatás vagy hezitálás nélkül, az esetleges veszélyeknek vagy visszaéléseknek akár leghalványabb gyanúja nélkül. Teljes bizalommal fordulva az internetes közösség fele, onnan várva a pozitív visszaigazolásokat.  A közönség megdöbbenve hallgatta a rendező szavait.

A vita folytán felmerült a kérdés, hogy vajon hol van ebben a történetben a szülők/névelők felelőssége. Schwechtje filmjében szándékoltan diszfunkcionális családokat láthatunk. Ott van az egyedülálló, keményen dolgozó, elfoglalt anyuka, akinek, úgy tűnik,  a saját “pasi-ügyei” fontosabbak, mint a lánya, Eszter magánéletébe való betekintés. Zavarba ejtő, kifejezetten kellemetlen, nyugtalanító érzéseket keltő a jelenet, amikor Eszter anyja, amikor tudomást szerez az iskolai szexuális jellegű zaklatásról, arra kéri lányát, hogy mutassa meg a szobáját, és így maradjon kettesben az őt zaklató fiúval, hogy addig ő maga a fiú apjával cseveghessen. Nem olyan meglepő fordulat, hogy ez a kamasz él-hal egy kis rá irányuló figyelemért, a pozitív megerősítésért, jöjjön az az angoltanártól vagy az iskola rémétől.  

Aztán ott van ugye Beni, az iskola “rosszfiúja”, aki társaival tiszteletlenül bánik, a lányokat tárgyként kezeli, molesztálja, a fiúkat megalázza, terrorizálja. Az egy rövid képsor erejéig megjelenő szülőkép itt sem éppen ideális; egy szigorú, vasmarokkal fogó apát látunk, aki vélhetően fizikailag is bántalmazza a fiút. Ismert pszichológiai alaptézis, mely szerint azok a gyerekek, akik családon belüli erőszak áldozatai otthon, nem ritkán agresszorokká válnak az iskolákban, a náluknál gyengébbekkel szemben, így kezelve az otthonról hozott frusztrációkat.

Illetve látható az a szülő, aki mindent jobban vél tudni a gyerekeinél, döntést hozva a fejük felett az őket érintő kérdésekben is, nem hagyva az identitásuk kibontakoztatásara semennyi személyes teret. Ebben az esetben sincs semmi csodálkozni való azon, hogy a gyermek, Peti, szorongó, önbizalom hiányos, társai által kiközösített, érdekérvényesítésre képtelen, amelyek együttese végül a történet gerincét adó bonyodalomhoz, a fiktív személyazonosság kialakításához vezet.

Hiba volna természetesen a szülőket kizárólagos felelősként feltüntetni az efféle helyzetek kialakulásáért. Hiszen a kamasz személyes terének megsértése nélkül egy szülő sem lehet bizonyos afelől, hogy gyermeke kivel, miről beszél, mit oszt meg magáról az online térben, stb. Azt azonban minden kétséget kizárva állíthatjuk, ha meg nem is előzhető az adott probléma felmerülése, de tényleges odafordulással, bizalomra épülő, támogatást nyújtó, őszinte kommunikációval a tragikumba forduló végkimenetel elkerülhető.

A probléma kényes természetéből kifolyólag azonban sokszor félelem- és/vagy szégyenérzet társul már csak általánosságban is a szexualitásról, hát még az áldozattá válásról való beszédhez, ennek megfelelően pedig sajnos a felnőttek nehezen szereznek tudomást egy esetleges probléma létezéséről. Illetve amennyiben adott minden és meg is valósul az őszinte kommunikáció, a szülő/tanár/nevelő nem képes valós megoldást/segítséget nyújtani, hiszen nincs meg a megfelelő ismerete az online tér működési mechanizmusáról, és azok hatásáról a fiatalok szociális életére. Az idősebb generáció tapasztalatai, szociális kapcsolatai és közösségformaló struktúrái már-már felfoghatatlan mértékben eltérőék a mostaniaktól, nem értik és nem is érthetik a mai tiniket. Az online (szexuális) zaklatás mint jelenség maga is annyira új, hogy a társadalom egyelőre még nem dolgozott ki sem védekezési, sem megoldási stratégiákat a problémára, nincs eszközkészlet, amihez nyúlni lehetne. 

(Finnországban helyenként az iskolák elkezdtek alkalmazni egy módszert, miszerint bizonyos időközönként tartanak összevont beszélgetős, ismerkedős órákat, amelyek keretei között különböző osztályokból, eltérő életkorú diákok kerülnek egy csoportba, akik más körülmények között talán nem is találkoznának egymással egyáltalán. Irányított foglalkozások ezek, ahol tudatosan olyan témákat hoznak fel, amelyek mentén előremutató és mélyre ható beszélgetések alakulhatnak ki, a fiatalok ténylegesen megismekedhetnek egymással, valódi, személyes kapcsolatokat kialakítva, így próbálva megelőzni a bántalmazói attitűd kialakulását. Ezen órák, körök bevezetése óta jelentősen visszaesett az iskolai piszkálódások, cikizések száma. Azonban az interneten történő, ergo arctalan-névtelen zaklatások ellen ez a módszer sem tudhat maradéktalan megoldást nyújtani.)

Az RLSM cselekménye a konfliktus kibontakoztatásánál szakad meg, a film nem ad választ a kérdésekre, hogy mit és hogyan kell vagy kéne tenni a baj megtörténtével. Nem moralizál, nem ad értékítéletet, kizárólag megmutatja a történteket egy külső nézőpontból, és magára hagyja a nézőket a gondolataikkal, frusztrációikkal. Nem érték váratlanul a rendezőt a vetítést követő beszélgetés során felé záporozó kérdések arról, hogy miért ott és úgy fejezte be a történetet, ahogy. Mik a következmények, hol marad a konfliktus feloldása, a felelősök megkeresése és elszámoltatása, mi a tanulság?

Schwechtje válaszában kifejtette, hogy tudatos döntés volt a részéről, hogy nem lesz szó a filmben a jogi következményekről. Nagyon fontos lenne – hangsúlyozta -, hogy a társadalom ne kriminalizáljon tizenéveseket, ne törje derékba fiatalkorúak életét például egy rosszul elsült online tréfa. Lehessen esélyük megérteni a tetteik súlyosságát, és látni a következményeiket, úgy, hogy tanulhassanak is belőle, de ezzel együtt ne legyenek egy életre beskatulyázva és bűnözőként determinálva. A rendező hozzátette továbbá, hogy ő maga sincs birtokában egy jogilag és morálisan is kielégítő, működőképes megoldókulcsnak, és nem is állt szándékában ilyesféle példázattal előállni. Az elsődleges célja az volt, hogy lehetőleg minél szélesebb körben beszédtémává váljon ez a korunkat igenis égetően érintő kérdés, az online térben zajló (szexuális) zaklatás jelensége. 


You must be logged in to post a comment.